Hisszük, hogy viselkedés változás nélkül nincs valódi változás.
Történelmi és társadalmi hagyatékunk
Az emberiség fejlődése során az elménk, az egonk is fejlődött. Az elme fő funkciója az egyén védelmi funkciójának biztosítása. Ez rendjén is van. Érdemes ezzel együtt megfigyelnünk az elménk működését. Tehetjük ezt annak érdekében, hogy megfigyelésünk által új tapasztalatot szerezhetünk nemcsak viselkedésünkről, hanem személyiségünkről is. Az emberiség jelen korig elért fejlődését a racionalitás, az elme dominanciája jellemzi. Mi, emberek vagyunk a ”végletekig kimunkált elme-működés” megtestesítői a bolygón. Lehet, hogy elérkezett az idő, hogy átgondoljuk, hogy az őseinktől kapott gondolkodásmódok egyike-másika már nem szolgál bennünket.
Hogyan fogadjuk vezetőként a beosztotti visszajelzéseket?
Ha egy beosztottunk visszajelzést ad nekünk vezetőknek, akkor a saját útján már elég sok lépést megtett. Érdemes ezt tudatosítani és értékelni.
A visszajelzés önmagában egy üzenet, egy bizonyíték. Arra vonatkozik, hogy a beosztott abban van, hogy megéri nekünk visszajelzést adni. Valami változni fog. Amikor már nem hisznek a változásban a beosztottak, akkor már nincsenek szavaik a számunkra.
Amikor vezetőként a beosztott által adott visszajelzést megmagyarázzuk vagy áthárítjuk másra, akkor gyors egymásutánban két dolog történik. A kapcsolat minősége köztünk romlik, hiszen nem viselte el a kritika súlyát a kapcsolat szövete. Másrészt adtunk a kollégánknak egy bizonyítékot, hogy semmi értelme nem volt számunkra visszajelzést adnia, hiszen visszajelzés ide vagy oda, de minden marad a régiben. Ki tud elképzelni olyan kollégát, aki boldogan adna továbbra is visszajelzést nekünk, ha mi, a vezetője megmagyarázzuk, hogy miért nem mi vagyunk a felelősek. Ilyenkor mi magunk tanítjuk meg a kollégáinkat arra, hogy a jövőben ne adjanak nekünk visszajelzést. Értelmetlen dolog lenne.
Ami ilyenkor testi szinten történik, az a feszültség és rossz érzés. Bárhol felbukkanhat. Ez a jól felismerhető testi érzet. Jel. Azt üzeni számunkra, hogy az ego-nk megtámadva érzi magát. Érdemes tudatosítani, hogy ez teljesen normális. Beépített jellemzője az ego-nak. Sikít, ha azt érzi, hogy megtámadták. A belső fájdalom, szenvedés segítő jel, mutatja, hogy mi történik valójában. Lehet ez egy gyomorfájdalom, torokszorító érzés, amikor nem kapunk levegőt, vagy éppenhogy nevetéssel palástoljuk a felgyülemlett feszültséget.
Mindig van választásunk. Kielégítjük a megtámadott egot és védekezünk. Ekkor a másikkal való kapcsolat szövete vékonyodik. Azt is választhatjuk, hogy a kapcsolat erősségére koncentrálunk. Nyitottak maradunk a visszajelzésre. Ellenállunk a késztetésnek, hogy védekezzünk a kritika ellen.
Akár így döntünk, akár úgy, a visszajelzés attól még a valóság része. Már csak az a kérdés, hogy a mi számunkra valósággá válik-e, tudomást szerzünk róla vagy sem. Egy azonban valószínű: változtatni akkor nem tudunk, ha nem is tudunk róla, hogy volna min.
Valódi személyiség fejlesztés vagy módszer?
A „visszajelzés” valódi hatásosságának előfeltétele, hogy ne „akadjon” fel az egon. Ne kezdjünk védekezni ellene. Ilyen értelemben sokkal több egy módszernél.
Ezért aztán a visszajelzés számunkra nem csupán egy módszertan, amit megtanulhatunk, begyakorolhatunk és ennyi.
Meggyőződésünk szerint a módszertan előtt még vannak kérdések, amiket érdemes feltennem magamnak. Szükségesnek érzem-e megmagyarázni, ha kapok kritikát, visszajelzést? Ellenállhatatlan késztetésem van-e, hogy védekezzek a kapott kritika ellen? Netán ég vennem a vágy, hogy visszatámadjak? Mit szolgál ez a működésem?
Ha úgy érzem, hogy a védekező üzemmód már nem szolgál engem, el is engedhetem. Megszülethet bennem a szándék, hogy nem kell tökéletesnek lennem. Nem kell védekeznem. Hallhatom tisztán azt, ami itt és most van. És tanulhatok is belőle.
Nagyszerű lehetőség, mert a másoktól kapott visszajelzés kapcsán egyszerre két szinten fejlődhetünk: a visszajelzés jóféle fogadásában és az önfejlesztésben is léphetünk előre.
