Vezetőnek lenni 2030-ra

vezető

Az üzleti szféra kétségtelenül változáson megy keresztül. Míg a vezetés néhány aspektusa –  mint például a vízió megalkotása és a stratégia végrehajtása – megmaradt, a jövő vezetőjének rendelkezni kell új készségek és szemléletmódok egész arzenáljával ahhoz, hogy hatékonyan vezessen. Ennek oka, hogy az üzleti élet 10 év múlva alapjaiban másképp fog kinézni és működni. Ez azt jelenti, hogy új típusú vezetőkre lesz szükség a szervezetek kormányrúdjához.


A bestseller író és előadó Jacob Morgan világszerte előadást tart konferenciákon. Gyakran megkérdezi a hallgatóságtól: “Mit kellene tanítanunk ma a vezetőknek , hogy felkészülhessenek a jövőre?”- Sajnálatos módon kevés az ezzel foglalkozó elérhető kutatás, így Jacob úgy döntött, körüljárja a témát A Jövő Vezetője című új könyvében több mint 140 top vezérigazgatót kérdezett meg világviszonylatban, akik olyan vállalatok vezetői, mint az Audi, Mastercard, Unilever, Oracle, SAP, Best Buy, Verizon és még sok más.


Jacob egy sor kérdést tett fel a vezérigazgatóknak – többek között arról – hogy szerintük mik a legfontosabb készségek és szemléletmódok, amik leginkább relevánsak lesznek a jövő vezetői számára a következő évtizedben és azon túl. Az interjúk nyomán Jacob megalkotta az általa Kiemelkedő Kilences-ként emlegetett listát, mely tartalmazza azt a top 4 gondolkodásmódot és 5 készséget, melyeket a jővő vezetőjének mesterfokon kell majd űznie.

Szemléletmód


1. Világpolgár

Világunk növekvő mértékben globalizálódik, ami azt jelenti, hogy minden cégnek lehetősége van globális viszonylatban munkaerőt és vásárlókat elérni. A Világpolgár szemléletmódja, hogy az egész világra kiterjedően gondolkodik és magáévá teszi annak sokszínűségét. A vezetőknek érteniük és értékelnük kell az új kultúrákat és aktívan keresni a különbözőségeket ötvöző csapatokat. Tudniuk kell vezetni eltérő háttérrel rendelkező munkatársakat, tudni azt, hogyan lehet belépni és sikeressé válni a globális piacon.

2. Szolgáló

A Szolgáló szemléletmód ellene megy annak a régi elképzelésnek, amely szerint a vezető a szervezet tetején helyezkedik el. A szolgálat szemlélete azt jelenti, hogy a vezető alázatosságot gyakorol, miközben négy csoportot szolgál: a vezetőit, ha vannak, a vásárlókat, a csapatát és önmagát. 

3. Séf

Ahogy a séfek is számos hozzávalót harmonizálnak, hogy mesteri ételt hozzanak létre, a vezetőknek – bármely iparágról legyen is szó – két alapvető hozzávalót kell összevegyíteniük: az embert és a technológiát. Ez azt jelenti, hogy a technológiát be kell vonni és fel kell használni a szervezeti hatékonyság növelésére, miközben a munkatársaknak  is célt kell adni és törődni velük. Technológia és ember: egyik sem tud sikeres lenni a másik nélkül.

4. Felfedező

A jövő vezetőinek hasonlónak kell lenni a régi felfedezőhöz és befogadni az Ismeretlent. Nyitottan kell hozzáállni az új ötletekhez, elképzelésekhez és változtatni a korábbi irányon, szinkronban a körülöttünk fejlődő világgal. Mint ahogy a felfedezőknek is folyamatosan tanulni kellett, a vezetőknek is szakadatlanul vezetőknek kell lenniük és gyakorolniuk kell a kíváncsiságot.

Készségek

1. Coach

A nagyszerű coachok motiválnak, inspirálnak, kapcsolódnak a csapataikhoz, miközben minden egyes taggal külön mint személyiséggel is törődnek. Hasonlóképpen, a jövő vezetőinek értékelniük kell egyénenként a munkatársaikat ahelyett, hogy csak munkaerőként tekintenek rájuk. A legjobb coachok és vezetők úgy fejlesztik az embereiket, hogy sikeresebbek legyenek, mint ők maguk.


2. Futurista

A Futuristák biztosítják, hogy a szervezeteiket nem éri váratlanul, bármit is hoz a jövő. A világ, amiben élünk és dolgozunk állandóan változik és tele van ismeretlen változókkal. A Futuristák számos forgatókönyvvel számolnak és új lehetőségeket gondolnak át. Az új irányzatok élén maradnak és jól használják a kapcsolatrendszerüket. Ez volt a legtöbbek által választott készség a Jacob által megkérdezett 140+ felsővezető értékelése alapján.


3. „Tech-Tini”

A kamaszok mindig naprakésznek tűnnek a legújabb technológiák tekintetében és a jövő vezetőinél sem lehet ez másképp. Nem kell szakértővé válniuk a gyakorlati alkalmazásban, de be kell vonni a technológiát és tudniuk kell, hogyan tudják legjobban kiaknázni annak lehetőségeit a cégük hasznára. Érteniük kell a technológia nyelvén és könnyedén mozogni digitális térben.

4. Fordító

A Fordítók a kommunikáció nagymesterei. Meg tudnak hallgatni, hogy megértsenek, de többet tesznek annál, mint a másik mondanivalójának egyszerű hallgatása.Verbálisan és non-verbálisan is kommunikálnak az emberekkel. Tudják úgy használni a legjobb csatornákat, hogy a zajon átvágva el tudják juttatni az üzeneteiket. Az aktív hallgatás és a kommunikáció két időtálló, ugyanakkor a leginkább változó aspektusa a kiváló vezetésnek.

5. Yoda

Évtizedekig a vezetők visszariadtak attól, hogy érzelmeiket kifejezzék. Ám a jövőben a vezetőknek Yodához hasonló érzelmi intelligenciával kell rendelkezniük, és fejleszteniük kell az empátiájukat és az öntudatosságukat. A nagyszerűen kommunikálók kapcsolatokat építenek és nem félnek attól, hogy sebezhetővé válnak. Az empátia által képesek vagyunk megérteni mások érzéseit és nézőpontját. Az öntudatosság azt jelenti, hogy felismerjük az erősségeinket és gyengeségeinket, illetve hogy segítünk másokkal is megértetni ezeket.


Fordította: Papp Eszter a Forbes Magazine Benjamin Laker ‘This Is What Leadership Will Be ln 2030’ című cikke nyomán


Megosztás:
purpleCircle
Ingyenes felmérés

Jelentkezz ingyenes felmérésünkre

purpleCircle
Megoldom magam

A varázslatos megbeszélések titkai

Legyen Tiéd a meeting tervezési kisokosunk.

Ára: most 2.850 Ft +ÁFA

A varászlatos megbeszélések titkai PDF tudásanyagból választ kapsz olyan kérdésekre, mint:

  • Biztos, hogy egy megbeszélést összehívni a legjobb módszer?
  • Kiket hívjak meg?
  • Hogy tudok időt spórolni?

Csak töltsd ki az űrlapot és mi 24 órán belül elküldjük neked a számlát az utalási adatokkal.