
Milyen az eredményfókuszú és egyben emberi szervezet?
Eredményfókuszú és emberi szervezeti kultúra – ebben hiszünk és ilyen szervezeti kultúra kialakításában közreműködünk
eredményfókuszú és emberi szervezet eredményfókuszú és emberi szervezet
Ugrás a tartalomhoz
Eredményfókuszú és emberi szervezeti kultúra – ebben hiszünk és ilyen szervezeti kultúra kialakításában közreműködünk

A mentor rendszerrel kiegészítve már úgy tudjuk a tudást átadni, ahogy szerettük volna: a szemlélet és a hozzáállás formálásával már a kezdetektől. Amikor egy fejlesztésről szó van, a fejlesztendő ember motivációját kell figyelembe venni és a mentor számára is fontos tisztázni, hogy mi az ő szerepe ebben a folyamatban. Lépésről lépésre, a mentorálás módszertanával haladunk, így biztosítjuk és folyamatosan fenntartjuk a motivációt. A mentor és a mentorált is motivált, mert látja a tevékenységének az értelmét.

A fejlesztés eredményeképpen a cégvezető egyszemélyi döntéshozóból támogató vezetővé válik, miközben az eddig nagyrészben végrehajtó vezetői csapat tagjai közös teljesítményt elérő, közös felelősséget vállaló csapattá alakul át.
Legyen Tiéd a meeting tervezési kisokosunk.
Ára: most 2.850 Ft +ÁFA
A varászlatos megbeszélések titkai PDF tudásanyagból választ kapsz olyan kérdésekre, mint:
Csak töltsd ki az űrlapot és mi 24 órán belül elküldjük neked a számlát az utalási adatokkal.