Mentor rendszer bevezetése a NEURON Szoftver Kft.-nél

mentor rendszer

A NEURON Szoftver Kft. tulajdonosát és egyben ügyvezetőjét még abból a korszakomból ismertem, amikor startupoknak, induló vállalkozásoknak építettem mentor hálózatot. A mentorképzés egyik kifejlesztőjeként és trénereként találkoztam Bodrogközi Lászlóval, aki egyike volt azoknak a mentoroknak, akik szakértelmükkel, tapasztalatukkal segítették a junior vezetőket.

Pár évvel később megkeresett László, hogy a saját informatikai cégében is szeretne belső mentor rendszert kialakítani. Így ismertem meg Bodrogközi Katalint, a cég HR vezetőjét. A szervezet akkor – és még most is – a növekedés fázisában volt, így napi szinten szükség volt a tudásátadás, a fejlődés, a gyors és rugalmas változási képesség gyakorlására. A komoly felkészültség, szakmai tudás adott volt a szervezetben, viszont a tudás átadásának hatékonysága nem volt maximális, ezért elsősorban erre kerestek megoldást.

A következőkben a Bodrogközi Katalinnal készült interjú olvasható.

Gonczlik Andrea: Mi volt a kiindulás, miért kerestetek meg? Milyen igény merült fel, amire azt gondoltátok, hogy válasz a mentor rendszer bevezetése?

Bodrogközi Katalin: Elsődleges célunk az utánpótlás képzés, szakmai tudásátadás volt és egyszerre több ember fejlesztése volt éppen napirenden. Az ügyvezető ismerte már a Co-creation módszereit. A következő körben a technológiai vezető és a projektiroda vezető is meggyőződött, hogy hasznos lehet ez a számunkra. A módszertan adott volt általatok és az előzetes tapasztalatok és beszélgetések során meggyőződtünk arról, hogy ez a módszertan a mi cégünkre is testreszabható és jelentős hozzáadott értéket képviselhet. Azért a mentor rendszer bevezetését és nem csak a szakmai képzést választottuk, mert a szakmai tudás megvolt nálunk. Olyan módszert kerestünk, amelynek segítségével a tudás átadása és elsajátítása hatékonyabbá válik szervezeten belül.

Andrea: Mondd el kérlek, miből indultunk ki? Meddig jutottatok el, mielőtt találkoztunk?

Katalin: A közös munkánk előtt nem volt próbálkozás mentori rendszer bevezetéssel. Elsősorban az új munkavállalóknak, gyakornokoknak tartottunk képzéseket mentorációra hasonlító módszerrel, ez azonban nem volt tudatos mentorációs elemekkel kiegészítve. Voltak belső képzéseink is, azonban ezek frontális, tantermi oktatások voltak. Korábban a mentorálás oktatást jelentett a fejekben.

Andrea: Az, hogy bevezettük a mentori rendszert, milyen szemléletbeli változást hozott a projekt tevékenységetekbe, fejlesztési tevékenységetekbe?  

Katalin: Most a mentorálás módszerével kiegészítve már úgy tudjuk a tudást átadni, ahogy szerettük volna: a szemlélet és a hozzáállás formálásával már a kezdetektől. Amikor egy fejlesztésről szó van, a fejlesztendő ember motivációját kell figyelembe venni és a mentor számára is fontos tisztázni, hogy mi az ő szerepe ebben a folyamatban. Lépésről lépésre, a mentorálás módszertanával haladunk, így biztosítjuk és folyamatosan fenntartjuk a motivációt. A mentor és a mentorált is motivált, mert látja a tevékenységének az értelmét. A korábbi, csoportos, frontális oktatással szemben egy kolléga foglalkozik egy másikkal személyesen. A mentorált haladása, fejlődése láttán a mentor is eredményesnek, hasznosnak érzi magát, mintegy „visszatöltődik”. Mindkét fél beleteszi az energiát, de vissza is kapja. A személyes mentorálás folyamatában közvetlen a felelősség, és a hangulat is sokkal közvetlenebb. Ugyanakkor az kiderült számunkra is, hogy a jó mentor-mentorált párosításnak is fontos szerepe van a módszertanban.

Andrea: Számszerűen milyen eredményekkel járt eddig a közös munka? 

Katalin: A közös munka eredményeként módosítottuk a fejlesztői onboarding képzésünket a mentorációs módszertan elemeivel, ezáltal kialakult a gyakornoki mentorációs programunk. A gyakornokok képzését a mentorációt megelőzően tapasztalt kollégák tartották. Az új módszertannal kialakult az a keretrendszer, amelyben a senior kollégákat bevonva a gyakornokok képzése és beépülése a szervezetbe hatékonyan működik, ráadásul egyszerre több embert is tudunk képezni szükség szerint. 2022-ben 3 junior gyakornok vett részt mentorációval egybekötött onboarding képzésen.

A mentor programban eddig résztvevő gyakornokok jól beváltak és beilleszkedtek a cégbe, felvették a fordulatszámot, mint junior kollégák. Motiváltabbak, szakmailag is becsülik a mentorukat és meg akarnak felelni. Az onboarding folyamat tetszett nekik és nagyon jó dolognak értékelték a mentorálást. Ők az elmúlt egy évben szakmailag kiemelkedően sokat fejlődtek.

Ez a hozzáállás és módszertan segíti a céget a gyakornokok bevonzásában – ezáltal az employer branding építésében is egy további eszközt ad – azzal, hogy nálunk kiemelt figyelmet kap a fejlesztésük, ahol egy dedikált senior kollégánk segíti őket.

A juniorok mellett kollégáink is szívesen jelentkeznek Mentoráltnak, akarnak „mentorálódni”, a mentorok pedig örömmel, önszántukból mentorálnak.

Andrea: Mit látsz, a jövőben mit fog tudni hozni nektek ez a rendszer?

Katalin: Hatékony betanulást, amely azt jelenti, hogy rövidíti azt az időszakot, amely során a junior kolléga azt tanulja, hogy hogyan végezze a munkát, kvázi a juniorok hamarabb teremtenek értéket a projektekben. Jól használható keretet ad, ami az eredményességet növeli.

A mentorációval célunk átadni a gyakornokok számára a szemléletmódunkat is, ebben a seniorok aktív szerepet vállalnak a folyamat során.

Megfelelő, alaposan összeállított szakmai tananyaggal párosítva a belépő juniorok olyan alapokat kapnak a mentoráció által, amelynek birtokában bármilyen további technológia elsajátítása sokkal gyorsabban, hatékonyabban érhető el. Az informatikai világban elvárás, hogy a szakember folyamatosan fejlődjön az aktuális technológiákban, ezért a folyamatban, ahogy azt már említettem, a konkrét szakmai tudás átadása mellett kiemelt célunk, hogy a gyakornok elsajátítsa azt a szemléletet, amellyel képes lesz erre a folyamatos fejlődésre.

A meglévő kollégák mentorációja során pedig arra kell figyelnünk, hogy a személyes motivációjuk egybeessen a projektek technológiai szükségleteivel, vagyis olyan témakörben indítsunk mentorációt, aminek van relevanciája, amit alkalmazni is tudnak a gyakorlatban.

A mentorációt követően a kollégák szinte az első pillanattól eredményesek, tehát a rábízott feladatokat minimális hibával végzik el.

Emellett a mentoring fő eredménye a felelősségben tartás. Tudod, olyan ez, mint a Sinkanszen (nagysebességű japán vonat) vonat, aminek minden kocsija hajtott. Egy eredményes cég eredményes munkavállalókból áll.

Andrea: Megéri-e az olyan cégeknek, mint a tiétek, hogy legyen mentor rendszerük?

Katalin: Mindenképpen megéri, a könnyebb tudásátadás, gyorsabb és hatékonyabb feladatvégzés megalapozása érdekében, illetve a személyes fejlesztés, fejlődés hatékonysága miatt. Kiváló „eszköz” arra is, hogy megfelelő embereket hozzunk be a csapatba. Az onboarding folyamat nálunk a gondolkodást is formálja. Fontos számunkra, hogy mindenki tudjon önállóan gondolkodni, dolgozni.

Andrea: Mit gondolsz, a közös munka, a mentor rendszer mennyiben támogat titeket, illetve a fejlődéseteket?

Katalin: A kollégák nagyon jól elvannak fülessel a fejükön és csinálják a dolgukat. A mentorálás kapcsolódási pontot tud adni egymáshoz, a témához, hogy legyen szakmai együttműködés, közös, hasznos időtöltés, közös együtt gondolkodás. Ez is egy nagyon fontos tényező. A mentoring bevezetésével a HR is jobban, tudatosan figyel a motiváció megteremtésére és fenntartására. A mentor rendszer kereteket ad a fejlődéshez. A mentorálási folyamatban a konkrét, jól körülírt és kitűzött cél egyéni szinten jobban elérhető. Hatására a hozzáállás, a tudatosság és ezzel együtt az önismeretük is fejlődött, fejlődik. A szoftverfejlesztésben is tudatosabbak a kollégák: a „járjuk körül, szervezzük meg” szemlélet erősödésével.

Sőt a vezetőfejlesztéshez is tud hozzáadni a mentorálás módszertana, mert mentorként a kollégák olyan képességeket tudnak gyakorolni, amik a vezetői léthez is elengedhetetlenek.

Andrea: köszönjük az interjút és a visszajelzéseket.

(A fejlesztés 2022 folyamán valósult meg.)

Megosztás:
purpleCircle
Ingyenes felmérés

Jelentkezz ingyenes felmérésünkre

purpleCircle
Megoldom magam

A varázslatos megbeszélések titkai

Legyen Tiéd a meeting tervezési kisokosunk.

Ára: most 2.850 Ft +ÁFA

A varászlatos megbeszélések titkai PDF tudásanyagból választ kapsz olyan kérdésekre, mint:

  • Biztos, hogy egy megbeszélést összehívni a legjobb módszer?
  • Kiket hívjak meg?
  • Hogy tudok időt spórolni?

Csak töltsd ki az űrlapot és mi 24 órán belül elküldjük neked a számlát az utalási adatokkal.