A NŐI ÉS FÉRFI ENERGIÁK EGYENSÚLYÁRÓL

női és férfi energiák

Egy korty üzlet – a kamarai üzleti reggelin ősszel a válságállóság a téma

Egy korty üzlet – a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara üzleti reggelije keretében vállalkozók adják át egymásnak tudásukat, tapasztalatukat egy-egy témában, miközben üzleti kapcsolataikat is bővítik. Üzlet, kapcsolat, lehetőség egy helyen. Az üzleti reggeli ötletgazdái, Gonczlik Andrea és Gonczlik Tímea moderátorai a programnak, miközben közös cégük, a Co-creation Consulting Kft. révén a közönség soraiban is ülhetnének. Két oldalról látják a jelenlegi gazdasági nehézségeket. Miben segíthet az Egy korty üzlet? Erről beszélgettünk, valamint arról, hogy tapasztalatuk szerint nehezebb-e helyt állni a női vállalkozóknak, mint férfitársaiknak.

Zsenák-Kiss Szimóna: Ti vezetitek fel az Egy korty üzlet aktuális témáit, irányítjátok a beszélgetéseket, ugyanakkor vállalkozóként is érdekes lehet számotokra a program. Más minőségben tudtok úgy moderálni, hogy ti magatok is érintettek vagytok a témákban?

Andrea: – Az az igény hívta életre az üzleti reggelit, hogy szerettünk volna egy fórumot, ahol a vállalkozók kötetlenül, mégis fókuszáltan tudnak találkozni más vállalkozókkal. Az a tapasztalatunk, hogy a hasonló helyzetben lévő vállalkozók nagyon jól tudnak egymásnak segíteni. Az, hogy vállalkozók vagyunk, kettős látásmódot ad: tudjuk, hogy mik az igények, milyen témák aktuálisak, milyen kérdések igazán fontosak. Abban a másfél órában moderátorok vagyunk, de azt gondolom, világos a részt vevő vállalkozóknak, hogy mi is egyek vagyunk közülük.

A KÜLÖNBÖZŐSÉG SZÉLESEBB NÉZŐPONTOT AD

Zsenák-Kiss Szimóna: Viszonylag fiatal cég a Co-creation Consulting Kft. Milyen tapasztalással lettetek vállalkozók, mi terelt benneteket a saját cég felé?

Tímea: – Én a multinacionális cégek világából jövök, nemzetközi vállalatokban voltam éveken keresztül vezető. Mindketten több szervezetfejlesztő iskolát végeztünk el, és kiderült, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkozunk, hasonló értékeket vallunk, jól működünk együtt. Ugyanakkor számos dologban más a tapasztalatunk, és ezt a különbözőséget erőként és értékként értelmezzük, így egészítjük ki egymást. Három éve kapcsolódtunk össze vállalkozóként, és az idő igazolta, hogy a különbözőségünk szélesebb nézőpontot és nagyobb kiszolgálási területet jelent számunkra.

Andrea: – Timi a nagy rendszerek struktúráját hozza, én pedig a KKV-k világát ismerem behatóbban: egy startup program országos szakmai vezetője voltam. Most, hogy megízleltem, milyen saját vállalkozást vezetni, már soha semmi mást nem választanék. Felelősség, ugyanakkor szabadság is, nagyon jól összeegyeztethető a családi időbeosztással.

KIBONTAKOZÓBAN A NŐI VEZETŐ

Zsenák-Kiss Szimóna: A családi időbeosztással való összeegyeztethetőség miatt lesz sok nő a gyermekvállalást követően vállalkozó. Nem megy vissza alkalmazottnak, a maga ura lesz. Az Egy korty üzlet programjain is rendre képviseltetik magukat női vállalkozók a résztvevők között. Hogy látjátok, jellemző még a női vezetők férfiakkal szembeni, hátrányos megkülönböztetése? Ti tapasztaltatok esetleg ilyet egy-egy ügyfél részéről?


Tímea: – A női vezetők sokszor azt a stratégiát követik, amit a férfiaktól látnak, sok cég élén látni elférfiasodott nőket. A férfiak példájának követése a nők egy kísérlete arra, hogy hogyan vezethetnek hatékonyan. Szerintünk azonban jobb, ha a nők nem férfiként próbálnak meg működni, hanem a női energiáknak próbálnak teret adni. Alapvetően fontos, hogy nem biológiai nemekről beszélünk, hanem férfi- és női energiákról. A férfienergiának köszönhető, hogy versengünk egymással, hogy célokat tűzünk ki magunk elé és eredményorientáltak vagyunk. A női energiából fakad az együttműködés és az összehangoltság, ami szintén nélkülözhetetlen a tartós sikerhez. A kreativitás is olyan vezetői tulajdonság, ami alapvetően női energia. Nem tapasztalom, hogy hátrányból indulunk egy ügyfélnél azért, mert nők vagyunk. Azok a vezetők, akiknek az eredményesség és az emberi bánásmód egyaránt fontos, pillanatok alatt megtalálják velünk a hangot, és szinte azonnal a bizalmukról biztosítanak minket.

Andrea: – Így van, szerencsére nem attól függ, ki áll szóba velünk, hogy férfi vagy nő, hanem hogy értékrendileg értjük-e egymást.

Zsenák-Kiss Szimóna: – Ahogy mondtad, a jó vezetőnek sokféle képességre van szüksége, s azok között van, amelyik női, van, amelyik férfienergiával érhető el. Ez azt jelenti, hogy azok a cégek működnek eredményesebben, ahol férfiak és nők is vannak a vezetésben?

Tímea: – Az eredményesség mellett az emberségesség kell hogy a fókuszban legyen. Nem állítjuk, hogy nem lehet emberi munkahely, ahol száz százalékban férfi a vezetés, mert férfiak között is lehet együttműködő, kreatív, egymás meghallgatására buzdító. Az egyensúly az, amire érdemes törekedni: mind a női, mind a férfienergiák is jelen legyenek a vezetői körben.

REFLEKTÁLNI A KÖRÜLMÉNYEKRE

Zsenák-Kiss Szimóna: Ahogy mondtátok, nem a születési nem a meghatározó. De gondolom a női energiákat többnyire nők birtokolják, a férfiasakat férfiak. Inkább előny vagy hátrány a női energiákkal való vezetés?

Tímea: – Akár férfi, akár nő a vezető, fontos, hogy a kollégákat ne folyamatos mikromenedzsmenttel irányítsa, hanem figyeljen oda a munkatársakra és adjon teret a megoldási javaslataiknak. Hiába próbál például egy vezető költségcsökkentési projektet véghez vinni, ha nem együttműködéssel teszi, az eredményessége rövid távon is kétséges, de hosszabb távon nem lesz sikeres. Ha a vezető reflektál a körülményekre, sokkal eredményesebb a működése. A figyelem és az alkalmazkodási képesség női energia.

Andrea: – Továbbá a nőkre jellemző a hosszú távú kitartás. Ez a kitartás átsegíthet a hosszan tartó bizonytalanságokon és a folyamatos változásokon.

NETWORKING A VÁLSÁGÁLLÓSÁGÉRT

Zsenák-Kiss Szimóna: Az üzleti reggelit – mint mondtátok – azért hívtátok életre, mert érzékeltétek az igényt a vállalkozások részéről a találkozásra, tapasztalatcserére. Fél éve fut a program. Hogy látjátok, milyen segítséget ad a cégeknek a rendezvény a mai helyzetben?

Andrea: – A jelenlegi válságban három témával próbálunk segíteni, erre utal az őszi programok címe: Válságállóság 3 nézőpontból. A szeptemberi találkozó témája a vállalkozásvezető válságállósága volt. Októberben az energiahatékonyság került terítékre, novemberben pedig a csapat. A vezető önmaga minta, ha ő ütőképes és stabil marad, akkor tud reagálni a történésekre. Ehhez stabil belső béke kell, azt pedig magának kell megteremtenie mindenkinek. A vezetővel foglalkozó alkalmon konkrét technikákat adtunk a résztvevők kezébe, amiket már másnap alkalmazni tudtak. A visszajelzések alapján segített ez a gyakorlati megközelítés.


Tímea: – Hiszünk abban, hogy a felnőtt ember a tapasztalatain keresztül tanul. Természetesen a networking is fontos a vállalkozások számára. A mini workshoppal kibővített speciális üzleti reggeli, mint műfaj népszerű, szeretik a résztvevők.

Zsenák-Kiss Szimóna: Ahogy az üzleti reggeli minden témája, úgy a válság is hat a ti munkátokra is. Hogy álltok a közeljövőhöz? Mi a ti túlélési stratégiátok?

Andrea: – Igyekszünk megtartani a rugalmasságot és nyitottan nézzük a lehetőségeket. Alkalmazkodtunk az online világ kihívásaihoz, tanulásra használtuk fel a bezártság néhány hónapját. Az új szakmai irányok megismerésének soha nincs vége, nehezebb időszakokban is időt kell szakítani rá. Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy helyi vállalkozók helyi vállalkozókkal működjenek együtt, ez segítheti a túlélést.

/megjelent a kisalföldi gazdaság 2022. őszi számában/

Megosztás:
purpleCircle
Ingyenes felmérés

Jelentkezz ingyenes felmérésünkre

purpleCircle
Megoldom magam

A varázslatos megbeszélések titkai

Legyen Tiéd a meeting tervezési kisokosunk.

Ára: most 2.850 Ft +ÁFA

A varászlatos megbeszélések titkai PDF tudásanyagból választ kapsz olyan kérdésekre, mint:

  • Biztos, hogy egy megbeszélést összehívni a legjobb módszer?
  • Kiket hívjak meg?
  • Hogy tudok időt spórolni?

Csak töltsd ki az űrlapot és mi 24 órán belül elküldjük neked a számlát az utalási adatokkal.